okt. 5. híradás
bka.jpg



Brekiről, a Saharun-ról, a WorldGate Trophy-ról

Jó ideje nem adtunk hírt magunkról, meg is róttak miatta páran… egyetlen mentségünk, hogy nincs mentségünk.

Szombat hajnal van, Szőke húzza a lóbőrt, próbál némi alvást gyűjteni a nappalra, valamiféle front érkezik, amit Tic-Tac, mint egy kis béka a befőttesüvegben, azonnal jelez. Bekapcsolja a szirénát, először csak halkan, olyan próbaüzem módjára, csak olyan lágyan finoman jelzi, hogy Ő bizony most ébren van, ha ez a figyelmezetés nem hozná meg a kellő hatást, erősebb fokozatra kapcsol, melytől még a parkolóban strázsáló galambok is elmenekülnek a kerületből.

Mára már Szőke rutinos elhárító lett, a Hangforrást megnyugtatva egy gyors mozdulattal és egy remek cumival azonnal el is dugaszolja, melynek eredménye képen a Hangforrás megnyugszik és újra álomba szenderül.

No, hát a hazánk felett átvonuló hidegfront miatt Szőkének éjszaka igen sok elhárítási akcióban kellett részt vennie. Mióta rájöttünk, hogy frontérzékeny a nagy legény, azóta az „egy perc és nyersz” után a legfontosabb műsor az orvos meteorológia lett. A Makói futam után Breki visszaszáguldott Bencéhez, aki talált még egy zűrős lengőkart, amit a már megérkezett galvanizált hátsó futóműszilentekkel együtt rendre ki is cserélt. A fő gond, hogy nem tudjuk, mitől kóválygott Breki, nincs jele versenyen összeszedett sérülésnek… a futómű nem recseg, nem ropog…, mintha mi sem történt volna… nem értjük, nincs meg a hiba. Most nincs más feladat, mint járni vele, hát így teszek, hol kicsit gyorsan, hol kicsit lassan… nincs meg a hiba.

Megérkezett a laptopom. Ez így önmagában nem nagy hír, de amiről nem beszéltünk: új, átgondolt rendszert építünk Brekkencsbe. Terveink között szerepel, hogy márciusban a Saharun futam égisze alatt ellátogatunk Tunéziába, ahol reményeink szerint egy fantasztikus szaharai versenyen vehetünk részt. Ami fontos dolog, hogy most Brekit nem egy útra kell felkészíteni, mint ahogy Dongót, vagy éppen Margitot, ebben az esetben Breki haza jön velünk, így lehetőség nyílik precízebb technika beépítésére.  Norbinak feladatul adtuk, hogy szerkessze be a két laptop dokkolót, az egyiket előre, a másikat hátra. Két egyforma dokkoló, két egyforma laptop, arra az eshetőségre, ha bármi gond lenne, pont van még egy ugyanolyan készülékünk, csak egy kattintás és már minden mehet tovább. Ez csak egy változás, a többiről majd szépen lassan hírt adunk.  Jelenleg készülünk a következő hétvégén megrendezésre kerülő WorldGate Trophy-ra melynek keretében Budapest körül fogunk versenybe szállni, ahol is jelenlegi álláspontunk szerint Artu fedélzetén Laca lesz a pilóta, Sipi és magam pedig a navigátor. Ott leszünk! Már nagyon várjuk.

Véletlen

© 2009 3 RUNNERS Budapest - Minden jog fenntartva.