Nagy Budapest kerülő, 1. nap, jún. 16.

Csörgött minden! Juhhhééé, ki az ágyból! Villámöltözködés, pakolás, reggelizés. Még szerencse, hogy nyár van, ruhából fele annyi cuccot kell vinni, így csak két hátizsák, egy hálózsák, egy összecsukható szék, egy sátor és egy zacskó, amiben némi elemózsia lett belerejtve, ennyi…  Úgy van, a  bejárati ajtónál a kacéran feszítő tükörbe pillantva látom, hogy bizony úgy nézek ki, mint akit éppen most dobnak ki az utcára… pedig erről szó sincs, csak versenyezni indulunk.

Laca érkezik, bepakolunk, irány Tordas, a rajt és egyben a majdani cél helyszíne is. Néhány perc az autópályán és már ott is vagyunk, üdvözlések, nyomrögzítő beszerelések, itiner kiosztások, koordináta feltöltések, időközben befut Sipi is, Aki a hétvégét aktív harcosként velünk tölti, molyolás a pontokkal, a technika telepítése… úgyhogy teljes a káosz.

Rajt után neki szaladtunk a feladatoknak, szépen, precízen, ahogy kell. Úgy látszik, kegyes lesz hozzánk az idő és a sáros, lucskos pálya helyett egy igen száraz útvonallal ajándékoz meg bennünket, ezen a kánikulát ígérő hétvégén. Ártu száguld, nincs akadály, amit ne küzdene le, egy fordulóban be is bizonyítja, hogy ha nem figyelünk egy pillanatra, akkor bizony Ő az úr, ezt egy kanyarban kisodródással jelzi felénk. Nem baj, már mászunk is ki a búzatáblából. Valami nagyon büdös az autóban, olyan, mintha magunkkal cipelnénk egy trágyadombot. Szagforrás beazonosítása megtörtént: Sipinek sikerült az új cipőjét felavatni, amit pár napja vásárolt és ami csak úgy virított a lábán. Valamelyik pontnál bizony telibe toppantott egy tisztes méretű rakást. Felajánlotta, hogy kirakja a lábát a tetőablakon, vagy zacskót húz a lábára és azt bokánál összegumizza, esetleg mezítláb folytatja a napot… neeemmm, inkább viseljük a szagot, de a nap hátralévő részében eltervezett vérszívásokról nem mondok le. J Kapott az a cipő (és gazdája) hideget, meleget. J

Az esti befutó Domonyvölgy, a Lázár lovas tanya mellet egy tó partján kialakított  D-Beach, vagyis a D-Strand. A kilenc órás szintidő kivette az energiánkat, Ártu klímája sem remekelt nagyon, hűvöset fújt ugyan, de azért folyt rólunk a víz, Sipi cipőjéről nem is beszélve. Bográcsgulyás palacsintával, jó hideg sörrel… azt gondolom, nem kell tovább ecsetelnem, a vacsora kiváló volt, jól belakmároztunk.

Beparkoltunk az autókkal, mindenki számára egyértelművé vált, hogy ma már senki sem fog vezetni egy métert sem, így előkerültek a sörök és az elmaradhatatlan pálinkák. Időközben ránk esteledett, kidobáltuk a sátrainkat, Sipivel a két Bissau-t megjárt egyszemélyes sátrunkat, Laca a Bamako-t megjárt három személyes sátrát építette fel.  Így történt, hogy a Runnereknek egy nappali és két félszobás kéglit sikerült összeraknia.

Italozás, beszélgetés, sztorizgatás, igen kellemes kis este volt, éjfél körül mindenki nyugovóra tért, a D-Beachről békák hada kezdte meg az éjszakai kuruttyoló versenyt, a mezőny nyugovóra tért, fáradt mindenki. Mellettünk a drótkerítés másik oldalán a poros út mellett egy közvilágításként szolgáló kandeláber érintkezési hibája miatt egyszer világos van a sátorban, egyszer pedig sötét. Próbálok ütemet keresni a fel-fel villanások között, de nem találok, a zipzárak sem susognak már, a hálózsákok is behúzva, a békahad kórus is távolabb húzódott a mobiltelefonok kikapcsolva, teljes a csend a hangverseny teremben. Becsukom a szemem, hogy pár perc múlva a válogatott közönségem számára felcsendülhessen a ma estére komponált horkolási áriám.