Alig telt el néhány hónap és Breki hazajött. Kalandra fel!

Szampi a vonalban, tájékoztat, hogy Breki elkészült. Juhhhéé! Gyors rendszám-keresés és már robogunk is Árpival Csepelre. Nyílik a nagy szürke kapu, ami Brekit rejti el a külvilágtól… hűűű, mekkora ez a jármű… mindig elfelejtem, hogy milyen nagytestű is a mi Jószágunk. Szampival gyors helyzetelemzés, hogy mik lettek kijavítva, mi az, ami még várat magára… látja rajtam, hogy nem nagyon figyelek arra, amit mond, tudja, hogy inkább már a kormányt forgatnám… Árpi gyorsan feldobálja a rendszámtáblákat, kézhez kapom a kulcsot, amit szinte csak meg kell mutatnom Brekinek, Aki azonnal beröffen. Izgatottan duruzsol a 4200 cm2-es motor, büszke morajlással adja tudomásomra, hogy jól érzi magát a karosszériájában, már nagyon menne, sejti, hogy a kórház és Szampi doktor elbocsájtja és talán most kezdődik majd csak igazán az új élete, de hogy kalandokban bővelkedni fog, arról én kezeskedem...

Egyszer már gondolta ezt, mikor Hollandiából hazajöttünk, de a sok beavatkozás kicsit megrémisztette, hogy vajon tényleg alkalmas lesz-e az elképzelt feladatra. Elköszönök Szampitól, Akivel megbeszéljük, hogy most egy picit használjuk a technikát, aztán ha megjárattuk, majd hozzám finomítjuk. Kapcsolok egy hátramenetet, lassan kitolatunk az közútra, a négy új BF Goodrich MT-s  kerék kevélyen megkapaszkodott az aszfalton, a lámpákat felkapcsoltam 4..3..2..1.. kilövés. Breki össze akarta gyűrni az aszfaltot maga alatt, felkapta az orrát, ráterhelt a hátsó kerekekre és ellentmondást nem tűrve üldözőbe vette az előtte pár száz méterre békésen haladó furgont, aki a visszapillantóban csak annyit láthatott, hogy egy zöld békaszörny a távolból nagy lendülettel közeledik felé és ha nem áll félre azonnal, akkor biztosan átgázol rajta. Félreállt. Breki jó fiú, nem csinált volna ilyet, de hát az adrenalin mennyisége, ami felgyülemlett benne az elmúlt pár hónap alatt, az most felszínre robbant, utat tört az univerzum felé, az öröm, mely ennek a napnak szól, megfoghatatlan, kifolyik ujjaink közül, mint az időtlen szaharai homok. A szabadság vad és örömteli tébolygó árvize elborította Csepel szigetét utcáról utcára járva, mind bátrabban, mind gyorsabban szárnyaltunk Brekivel… Egy repülőgépről csak az látszott volna, hogy egy nagy zöld béka fel-alá rohangál, mint egy pórázról leoldott kajla vizsla, aki örömében azt sem tudja, merre szaladjon, de nem is baj, csak szaladni akar, mert számára most nem a cél a lényeg, hanem a szaladás.

Leparkolok a házunk előtt, csajra várok… nagy terepjáróval…J Egy perc és már meg is érkezett csapatunk passzív állományban lévő nagyszájú tagja: Szőke. Kisebb logisztikai feladatot végrehajtva már fel is mászott Breki jobb első ülésére. Lassan átbotorkáltunk a dél-budai parkolóba, ahol a hétköznapi autó vár minket, a lassú menet parancsra lett végrehajtva, hiszen nem célunk, hogy Tic-Tac Brekiben jöjjön világra, maradjon csak még a luxus apartmanban (Szőke pocak).

Leparkolunk, lecsatoljuk a rendszámtáblákat, a kulcsot elfordítom az ajtózárban, katonásan kattan a központi zár… jóóó.

…Hát Breki, elmegyünk vizsgázni, hogy legyen saját rendszámtáblád, remélem, hogy már csak néhány apróság kell még… aztán… kalandra fel!