irány Túrkeve, az Uniqa Magyar Kalandrally Bajnokság idei első futama

Péntek délután van, csörög a telefon, Laca végre el tudott indulni, időközben felkapta Reust, Nádor Petit, leballagok a lépcsőn, úgy nézek ki, mint egy málhás szamár, csüngenek rólam a szatyrok, hátizsákok, Szőkének nem adok semmit, hiszen Ő Tic-Tac-ot hozza, elég feladat az. Gyors pakolás, köszönés és már indulunk is Túrkevére.

Gyorsan fogynak a kilométerek, az út elrepült alólunk, mintha ott sem lett volna soha, sötét volt, mire a termál kemping bejáratához értünk, gyorsan magunkhoz öleltük apartmanunk kulcsát, mely egy különálló ház, megközelítőleg 60 m2-es, két hálószobával, fürdővel, konyhával, nappalival… hmmm… kicsit retro, de jelenlegi igényeinket tökéletesen kielégítette.

Villám lepakolás és már sétáltunk is a vendéglátóipari egységbe, ahonnan messziről lehetett már hallani, hogy a kalandrally mezőnye bizony teljes körűen bekebelezte a helyiséget. A zenegép bömböli, hogy „aranyeső a szép kis házra”, aztán még egyszer, meg még egyszer, meg még tízszer, retro tányér, retro csirke, jó kis lakomát csaptunk, elfogyasztottuk a jól megérdemelt sörünket is, némi fertőtlenítő kíséretében… hmmm… jól éreztük magunkat. Örültünk a rég nem látott, nagy kalandokat megélt ismerősöknek, Misinek, Melindának, Benedek Lacinak, Csabinak, Márknak, Lustee-nak, Viktornak, Pusztai Petiéknek, Krisztiánéknak, a Sződ Trans-os fiúknak, Béciéknek, Tamáséknak, Sipiéknek, Schiller Zsoltiéknak… jó kis társaság verődött össze. Hangosak voltunk, de az „aranyeső”, na, az túlkiabált mindenkit, könnyű neki, áramról megy. J Asztalt bontottunk, fekvés, alvás, mert reggel aztán csörögnie kell mindennek.