febr. 23. Ebatta buli
ma találkoztam a Kisfiammal
No, nem feledkeztünk ám meg Önről kedves Olvasó, teszünk-veszünk, intézkedünk, elkészült a videóanyagokból összeállított rövid klipünk, melyet nagy örömünkre szívesen nézegetnek és amit jelenleg 481-en tekintettek meg… hmmm… köszönjük.
Csörög a telefon, Zsófi az, Szőke tolmácsolja, hogy a ma esti beszámolóra, melyet Százhalombattán a fiúk szerveztek, Zsófi is eljönne, megtisztelne minket. Juhhé! Zsófit szeretjük, örülünk, ha velünk tart. Hétköznapi autóval, hiszen most hivatalosan csak olyan van még, néhány hét és bemutatkozik a nagy nyilvánosság előtt Őkegyelme, akiről még sok mindent nem árulok el, de a hűséges Olvasók valahol a korábbi híradásainkban (2011. dec. 30-31.) biztosan utalást találnak rá.
A beszámolóra magamra öltöttem a csapatpólót, sietve megjegyzem, volt értelme a pár napos gyorsított fogyókúrának, így nem úgy néztem ki, mint egy Michelin gumi emberke, csak úgy, mint aki a csapatpólóját teljes terjedelmében szeretné tökéletesen kihasználni. A projektor váltakozva ugráltatta a képeket a kivetítőn, Sipi kommentálta a látnivalót, sok dolgom nem akadt, hallgattam, hogy a 21-22 nap eseményeit hogyan élte meg, majd Béci vetítette le az általa készített videó összeválogatásokat. Izgalmas zenei aláfestéssel élhettem végig ismét az utunk 19 napját 22 percre összesűrítve… jó volt látni… jó volt egy kicsit visszaemlékezni. Egy jó adag pizzát bemajszoltam, Szőke valószínűleg ollóval vágja le rólam a mezt, nem baj…
Hazafelé Lacának visszaszolgáltattam a kölcsönkapott kompresszort, invertert, sekliket, meg még néhány motyót, Sajbán Misinek, Aki pár nap múlva Tunéziát szándékozik meghódítani a Saharun szervezésében, kölcsönadtam a CB rádiónkat, úgyhogy zajlott a cserekereskedelem. Zsófit haza szállítmányoztuk, közben elmondtam Neki, hogy mennyire örültem egy SMS-ének, amit a mauritániai és szenegáli határon kaptam Tőle. Azért azt tudni kell, hogy Mauritániában nem volt mobiltelefonálási lehetőségünk, nem volt térerőnk, így abban a pillanatban, ahogy lefedettséget talált a készülék, már ömlöttek is az üzenetek. Az én készülékemen az első üzenet Zsófitól jött, Aki tudta, hogy nem kapjuk meg azonnal az üzenetét, de azért is elküldte mondandóját és Akinek biztató szavai nagyon jól estek, amit ezúton is nagyon köszönünk.
Itthon vagyunk, ledobom magam a kanapéra, ma is annyi minden történt… egy kicsit visszarepülök Afrikába… becsukom a szemem, próbálom felidézni azt az illatot, melyet Bissauban a szálloda lépcsőjén, hátamat nekitámasztva egy lépcsőfoknak éreztem, mely illatot akkor és ott igyekeztem elraktározni, hogy ilyenkor, mint ez az este, elővehessem a kis raktárból és egy kicsit szárnyalhassak… hmmm… és sok esetben megszépült pillanatokat gondolatban átélhessek. Ott ülök a lépcsőn, hátam a ragyogóan sugárzó Nap játékaként felforrósított lépcsőfoknak támasztom… jár az agyam, gondolkodom a nap eseményein, érzem Szőke szöszmötöl mellettem… látom arcát, ahogy mosolyogva néz egy monitort, hiszen ez ma volt, ma bizony!
Ma volt, hogy bementünk a rendelőbe, Ő felfeküdt az asztalra, Csücsökkel leültünk egy székre és csak csendben figyeltük, ahogy a doktornő teszi a dolgát, mér, figyel, vizsgálódik. Pattanásig feszült idegekkel várom azt a mondatot, melyet ilyenkor mindenki hallani szeretne… torkomban ver a szívem, rápillantok Csücsökre, mozdulatlanul, meredten nézi a monitort. Ha akarná sem tudná jobban kinyitni a szemét, kémlel, értelmez, néha látom arcán a felismerést, hogy tudja mit lát, nagyon szeretem… Szőke is csendben van, nem szól Ő sem, le sem veszi tekintetét a falon lévő nagy LCD TV-ről, mely most monitorként látja el szolgálatát… visszakapom a fejem, a doktornő mondani fog valamit, halkabban vesszük a levegőt és a képernyőn megjelenik Tic-Tac. Forgolódik, lubickol, mutogatja lábát, térdét, hasát, szívét, arcát, amit néha-néha el-el takart, kezével legyint egyet… a doktornő szerint integetett... Integetett nekünk! Megtudtuk, hogy Tic-Tac egy kisfiú… és egyenlőre minden a legnagyobb rendben van Vele. Húúú…
Csend van, nem kapcsoltunk TV-t… jelen vagyok, jó jelen lenni… hosszú volt a mai nap, sok minden történt, de a legfontosabb, hogy ugyan elég egyedi körülmények között, de ma először találkoztam a Kisfiammal… jó dolgok ezek… gyere Tic-Tac, gyere kis legény, már nagyon várunk!
Csörög a telefon, Zsófi az, Szőke tolmácsolja, hogy a ma esti beszámolóra, melyet Százhalombattán a fiúk szerveztek, Zsófi is eljönne, megtisztelne minket. Juhhé! Zsófit szeretjük, örülünk, ha velünk tart. Hétköznapi autóval, hiszen most hivatalosan csak olyan van még, néhány hét és bemutatkozik a nagy nyilvánosság előtt Őkegyelme, akiről még sok mindent nem árulok el, de a hűséges Olvasók valahol a korábbi híradásainkban (2011. dec. 30-31.) biztosan utalást találnak rá.
A beszámolóra magamra öltöttem a csapatpólót, sietve megjegyzem, volt értelme a pár napos gyorsított fogyókúrának, így nem úgy néztem ki, mint egy Michelin gumi emberke, csak úgy, mint aki a csapatpólóját teljes terjedelmében szeretné tökéletesen kihasználni. A projektor váltakozva ugráltatta a képeket a kivetítőn, Sipi kommentálta a látnivalót, sok dolgom nem akadt, hallgattam, hogy a 21-22 nap eseményeit hogyan élte meg, majd Béci vetítette le az általa készített videó összeválogatásokat. Izgalmas zenei aláfestéssel élhettem végig ismét az utunk 19 napját 22 percre összesűrítve… jó volt látni… jó volt egy kicsit visszaemlékezni. Egy jó adag pizzát bemajszoltam, Szőke valószínűleg ollóval vágja le rólam a mezt, nem baj…
Hazafelé Lacának visszaszolgáltattam a kölcsönkapott kompresszort, invertert, sekliket, meg még néhány motyót, Sajbán Misinek, Aki pár nap múlva Tunéziát szándékozik meghódítani a Saharun szervezésében, kölcsönadtam a CB rádiónkat, úgyhogy zajlott a cserekereskedelem. Zsófit haza szállítmányoztuk, közben elmondtam Neki, hogy mennyire örültem egy SMS-ének, amit a mauritániai és szenegáli határon kaptam Tőle. Azért azt tudni kell, hogy Mauritániában nem volt mobiltelefonálási lehetőségünk, nem volt térerőnk, így abban a pillanatban, ahogy lefedettséget talált a készülék, már ömlöttek is az üzenetek. Az én készülékemen az első üzenet Zsófitól jött, Aki tudta, hogy nem kapjuk meg azonnal az üzenetét, de azért is elküldte mondandóját és Akinek biztató szavai nagyon jól estek, amit ezúton is nagyon köszönünk.
Itthon vagyunk, ledobom magam a kanapéra, ma is annyi minden történt… egy kicsit visszarepülök Afrikába… becsukom a szemem, próbálom felidézni azt az illatot, melyet Bissauban a szálloda lépcsőjén, hátamat nekitámasztva egy lépcsőfoknak éreztem, mely illatot akkor és ott igyekeztem elraktározni, hogy ilyenkor, mint ez az este, elővehessem a kis raktárból és egy kicsit szárnyalhassak… hmmm… és sok esetben megszépült pillanatokat gondolatban átélhessek. Ott ülök a lépcsőn, hátam a ragyogóan sugárzó Nap játékaként felforrósított lépcsőfoknak támasztom… jár az agyam, gondolkodom a nap eseményein, érzem Szőke szöszmötöl mellettem… látom arcát, ahogy mosolyogva néz egy monitort, hiszen ez ma volt, ma bizony!
Ma volt, hogy bementünk a rendelőbe, Ő felfeküdt az asztalra, Csücsökkel leültünk egy székre és csak csendben figyeltük, ahogy a doktornő teszi a dolgát, mér, figyel, vizsgálódik. Pattanásig feszült idegekkel várom azt a mondatot, melyet ilyenkor mindenki hallani szeretne… torkomban ver a szívem, rápillantok Csücsökre, mozdulatlanul, meredten nézi a monitort. Ha akarná sem tudná jobban kinyitni a szemét, kémlel, értelmez, néha látom arcán a felismerést, hogy tudja mit lát, nagyon szeretem… Szőke is csendben van, nem szól Ő sem, le sem veszi tekintetét a falon lévő nagy LCD TV-ről, mely most monitorként látja el szolgálatát… visszakapom a fejem, a doktornő mondani fog valamit, halkabban vesszük a levegőt és a képernyőn megjelenik Tic-Tac. Forgolódik, lubickol, mutogatja lábát, térdét, hasát, szívét, arcát, amit néha-néha el-el takart, kezével legyint egyet… a doktornő szerint integetett... Integetett nekünk! Megtudtuk, hogy Tic-Tac egy kisfiú… és egyenlőre minden a legnagyobb rendben van Vele. Húúú…
Csend van, nem kapcsoltunk TV-t… jelen vagyok, jó jelen lenni… hosszú volt a mai nap, sok minden történt, de a legfontosabb, hogy ugyan elég egyedi körülmények között, de ma először találkoztam a Kisfiammal… jó dolgok ezek… gyere Tic-Tac, gyere kis legény, már nagyon várunk!
