|
jún. 29. levelet kaptunk
![]() Hungarian Challenge... "… Több levelet kaptunk, melyben azt kértétek, hogy a már öt éve zajló futamsorozatunk idén is, hagyományosan a Makói Hagymafesztiválon érjen véget. Annak érdekében, hogy minden előre megszervezett állomásra ellátogassunk azt a döntést hoztuk, hogy utolsó futamunk nem Budapestről, hanem Bázakerettyéről rajtol. Ennek alapján a sorozat idén a következőképpen alakul: - Budapest-Ibrány - Jótékonysági futam az árvízkárosultak megsegítésére - 2010. július 24-25. - Bázakerettye-Makó – A kis kunsági futam – 2010. szeptember 11-12. (Gyülekező 10-én este Bázakerettyén, este fürdőzés, rajt reggel 8-kor Bázakerettyéről )…" No, hát ez számunkra egy izgalmas hír. Nem titkolt vágyunk, hogy a Hungarian Challange futamsorozatán is megméretessük magunkat, de hát a jól megérdemelt éves nyaralásunkat is be kellett időzítenünk, így nagy bánatunkra a Budapest-Ibrány-i futamnak lőttek. Bízunk benne, hogy a Bázakerettye-Makó futamon rajthoz állhatunk, hogy egy izgalmakkal teli hétvégét rittyenthessünk. Addig is viszont még sok a teendő, hiszen jövő hét végén ugye Kalandrally Bajnokság, túrkevei futam… Margit még sehogy sem áll, jó lenne már Vele is foglalkoznunk… remélem, lassan szokásainkat megváltoztatjuk és nem az utolsó napokban kezdünk el kapkodni… Folyt. köv. (már csak 199-et kell aludni...) |
|